2021. július 24., szombat

Mese: Dinnyeszezon


Egy napon különös idegen jelent meg Pilleváros főutcáján. Egész arcát selyemmaszk takarta, fodros köpönyege mögül pedig sem a kezei, sem a lábai nem látszódtak ki. Senki sem tudta, miféle szerzet rejtőzhetett a sok díszes ruha alatt. Lehetett volna akár egy gyíkember is, vagy egy megelevenedett csokipuding. De a hangja legalább szépen csengett a maszk mögül.

– Gyertek hozzám, városlakók! – A vándorember hangját Pilleváros összes zugában hallani lehetett. – Gyertek hozzám vetélkedni!


Egy jó nagy szekér görögdinnyét hozott magával a csuklyás idegen. A szekeret egy szürke ló húzta, de még ennek is maszk takarta a fejét, talán szemellenző helyett. A városiak mind azt hitték, valami flúgos dinnyeárussal van dolguk, de az idegen aztán újból megszólalt.

– Íme a verseny – mondta. – Amelyikőtök a leggyorsabban felvág százat a dinnyéim közül, azt temérdek kinccsel fogom megjutalmazni.

Sorra gyűltek a városlakók, hogy megmérettessék magukat a dinnyekaszabolásban. Szépen kipakolták a dinnyéket a főútra, aztán egymás után nekiestek a jól megtermett gyümölcsöknek. A legtöbben konyhakésekkel és hentesbárdokkal próbálkoztak, de volt néhány fenegyerek, aki baltával vagy pallossal rontott a tehetetlen dinnyékre. A csuklyás utazó viszont senkivel sem volt elégedett. Ha valakinek sikerült szétvernie a dinnyéket, ő csak a fejét csóválta, aztán az arcán megvillant a maszk, a kettévágott, szétpasszírozott dinnyék pedig úgy álltak újból össze, mintha az idő kereke visszafelé forgott volna.

Vakarták is a fejüket a versenyzők rendesen. Aztán egyszer csak megjelent Fülöp, Lea kardforgató varázscicája, és vele volt a kislány is, no meg a másik két kozmoszjáró csodamacska.

A Pillevárosiak persze rögtön tudták, hogy Fülöp miben sántikál. Kitört a nagy hőbörgés; erősködtek a csuklyás vándornak, hogy nem engedheti versenyezni a cicát, hiszen ő repülni és varázsolni is tud. De az idegen nem hallgatott a nyavalygásukra.

– Fülöp lovag – mondta. – Lépj elő, és mérettesd meg magad!

– Készítheted a kincseket, kapucnis. – Fülöp felemelte mancsát, és akkora varázskardot idézett belé, hogy bálnát lehetett volna vele borotválni.

A csuklyás idegen nem szólt semmit, csak hümmögött. Aztán volt egy nagy villanás, Fülöp kezében köddé vált a nagy varázskard, a sok-sok dinnye pedig azon nyomban kettéesett.


Fülöp az idegen elébe repült. – Elő a kincsekkel – mondta.

– Számold meg a dinnyéket – szólt erre az idegen.

Fülöp megszámolta őket. Összesen kilencvenkilenc félbevágott dinnye hevert az utca közepén.

– A századik dinnyét még nem sikerült kettévágnod.

Az idegen maszkja újból megvillant, mire a levegőben megjelent egy nagy hasadék, tele kavargó, sötétlila felhőkkel.

– Gyere velem – mondta –, és megkapod a kincseidet.

– Jövünk mi is! – rikkantott Pió. Először a csuklyás repült át a hasadékon, aztán Fülöp és Pió suhantak utána. Végül Mimi és Lea is átevickéltek a világok közötti nyíláson. A kislány olyan óvatosan rakta a lábait, mint egy békára vadászó gólya.

Odaát egy végeláthatatlan dinnyeföldön találták magukat. A dinnyék nagy része viszont összevissza volt trancsírozva, mintha áthajtott volna rajtuk egy bütykös úthenger. A távolban pedig egy gigászi, dinnyetestű szörnyeteg végezte pusztítását. Ide-oda gurult a dinnyék tetején, aztán néha megállt, és csapkodni kezdett kígyózó indáival, vagy köpködte a hatalmas dinnyemagokat, mint egy légvédelmi ágyú a páncéltörő lövedéket.

– Ott a századik dinnyéd – mondta a csuklyás figura. Aztán hirtelen, mintha szél támadt volna a sok ruha alatt, maszkostól-mindenestől a levegőbe repült a fodros köpönyeg — a maszk helyén pedig egy apró kis lepkeszárnyú tündér lebegett csupán.


– Meg kell állítanod azt a borzalmas szörnyeteget! – mondta a tündér Fülöpnek. – Hiába gyógyítom meg a dinnyéimet, ő mindig visszajön, és újból végigtarol mindenen.

A tündér, akit Ilkának hívtak, elmesélte Leáéknak, hogy miként került ebbe a slamasztikába. Ilka dinnyetermesztő tündér volt, de nem csupán a gyümölcsökhöz konyított, hanem a mágiában is jártas volt. A varázslatait pedig általában a legszebb, legzöldebb dinnyéin próbálta ki először.

– Megelevenítettem az egyik dinnyémet – mondta Ilka. – Az pedig még aznap éjjel betört a varázsitalos kamrámba, felborogatta a polcokat, és tucatjával magára öntötte a kotyvalékos üvegcséimet.

– Minden világos – biccentett Fülöp. Felröppent a levegőbe, és újból megidézte rettenetes varázskardját. De ezúttal nem állt meg, hanem tovább gyűjtötte az erejét, és egyre nagyobbra és nagyobbra növesztette a fegyvert. Lassan már akkora lett az az ormótlan nagy penge, hogy még a holdat is kettévághatta volna vele.

– Készítsd a kincseimet! – kiáltott Fülöp a magasból. Aztán nekirontott dinnyetestű szörnynek, és akkorákat suhintott a kardjával, hogy még a csillagok is menekülőre fogták a csetepaté láttán.


De a szörnyetegen nem fogott a kard. Bármilyen fürgén is vagdalkozott Fülöp, a dinnyeszörny sebei tüstént begyógyultak.

– A pokolba – mondta Ilka. – Az a monstrum jó alaposan megfürdött a dinnyegyógyító varázsfőzetemben!

Fülöp sorra vagdalta az indákat, és aranypajzsával az összes száguldó dinnyemagot elhárította, de végül sehogy sem tudta legyőzni ellenfelét. Mindeközben Leáék azon tanakodtak, miként másképp tudnák elintézni a dühöngő dinnyekolosszust.

– Kerítek egy hullócsillagot! – mondta Pió. – Ha belevezetjük a dinnyébe, akkor az úgy szét fog durranni, hogy a legfurfangosabb gyümölcsmágia sem tudja majd újból összetákolni!

Lea a fejét rázta. – Egy hullócsillag a dinnyeföldeket is mind porig rombolná. Valami békésebb megoldásra van szükségünk. – Ilkához fordult a kislány. – Mondd csak, miféle mágiával sikerült életre keltened azt a dinnyét?

A tündérlány csak a ruháját birizgálta, mintha azon töprengene, mit is hazudjon Leáéknak. De végül aztán mégis bevallotta nekik az igazat.

– Egy kósza ördöglelket költöztettem a dinnyébe – mondta. – Talán emiatt szereti ennyire a pusztítást ez az ádáz szörnyeteg.

Lea és a cicák egy ideig csak hebegni tudtak meglepetésükben, de aztán a kislánynak hamar támadt egy ötlete. – Ördögűző mágiára lesz szükségünk – mondta a macskáinak.

Hazasiettek a világok közötti hasadékon. A cicák előkerítették Pió nagy mágiás könyvét, Lea pedig elhozta a legapróbb, legsárgább barackot, amit a konyhában talált. Odaát aztán nagy lapozgatásba kezdtek, és miután sikerült megtalálniuk az ördögűző varázsigét, a három varázscica és Ilka együttes erővel belekergették az ördöglelket a Lea kezében sárgálló satnya kis barackba.

Az ördög attól kezdve őrjönghetett, amennyit akart, már sem halhatatlan, sem hatalmas nem volt. Gurult fel-alá, és visított, mint egy megrémült varangy, de legfeljebb csak a hangyákat tudta már kilapítani.


Ilka ketrecbe zárta a kis barackördögöt, aztán bejárta a dinnyeföldeket, és varázserejével meggyógyította a sok-sok szétzúzott gyümölcsöt. A megnémult dinnyeóriással nem tudtak mit kezdeni: szétverni nem lehetett, amúgy pedig olyan borzasztó nehéz volt, hogy még a varázscicák sem tudták felemelni. Ott maradt hát az örökké a végtelen dinnyeföldek közepén, és bár Fülöpnek végül mégsem sikerült felvágnia Ilka száz dinnyéjét, a tündérlány mégis megjutalmazta Leáékat: egy fényes aranycsengettyűt ajándékozott nekik, melyet ha bármelyikőjük megcsengetett, egy jókora érett görögdinnye termett az asztalukon, egyenesen Ilka dinnyeföldjeiről — feltéve, hogy eljött már a dinnyeszezon.



~vége~