2021. január 25., hétfő

Képregény: A közértben

(Koppints/kattints a nagyításhoz!)

2021. január 21., csütörtök

Képregény: A hóember

(koppintással/kattintással kinagyítható!)

2021. január 9., szombat

Mese: Hilla, a kis nyúlboszorkány

Elmúlt a karácsony, Hilla, a nyúlboszorkány pedig egyedül tétlenkedett erdőszéli kunyhójában. Már napok óta nem járt nála vendég, és annyira magányosnak érezte magát, hogy még gombászni vagy gallyakat szedni sem volt kedve. Egész délelőtt csak az ágyában fekve szomorkodott, és azon töprengett, mivel tudná jobb kedvre deríteni magát.

 
Reggelizni is elfelejtett, és fájni kezdett a hasa az éhségtől. Erre eszébe jutott, hogy maradt még egy kis ünnepi diós bejgli, hát kikászálódott a paplan alól, hogy falatozzon egy keveset. A bejgli viszont már régen kiszáradt, és ráadásul még egy szőrös kis penészfolt is tanyát vert a sarkában. Ettől aztán Hilla még jobban elszontyolodott – de csak egy pillanatra, mert a bejglit siratván a kislánynak hirtelen egy nagyon komisz ötlete támadt.

Hilla sietve kezeslábast húzott, fejébe tette holdsarlós kalapját, végül felpattant a seprűjére, és elindult Betonfalva felé. A város felett lebegve aztán elmormolt egy kacskaringós varázsigét, a panelházak ablakaiból pedig nemsoká úgy özönlött kifelé a sok romladozó bejgli, hogy az utcák szinte mind árnyékba borultak. Közben Hilla karmester módjára lengette varázspálcáját, a rengeteg száraz sütemény pedig egy hatalmas bejglisárkánnyá passzírozódott össze.

A kis boszorkány alig bírta abbahagyni a kacagást, ahogy a mákillatú szörnyeteg a panelházak között cikázva riogatta a járókelőket. Aki meglátta a bejglisárkányt, az tüstént menekülőre fogta, az utcák pedig mindenütt kiabálástól és fékcsikorgástól voltak hangosak.

Lea és a három varázscica éppen a fogkeféket nézegették az egyik szupermarketben, amikor felfigyeltek a hangzavarra. Kiszaladtak az utcára, és tátott szájjal nézték a város felett tekergő óriásszörnyet.

– Ez egy sárkánykígyó! – mondta Lea, és a cicákhoz fordult. – Gyorsan kergessétek el innen, mielőtt valakinek baja esik!

Repültek a varázscicák, és közben Fülöp még a varázskardját is előhívta. Ahogy közeledtek, Pió hamar megérezte, hogy nem akármilyen szörnyeteggel van dolguk.

– Ennek a bitangnak bejgliillata van! – A tengerkék cica nekiesett a sárkánynak, és jól belekarmolt a tésztájába. – Hiszen ez nem is szörnyeteg, csak egy hatalmas bejgli!

– Valaki mágiával irányítja – szólt közbe Mimi. – Megyek, és megkeresem.

 
Fülöp a kardját egy gondolattal bejgliszelő csodabárddá varázsolta, majd úgy elbánt a kígyózó bejglisárkánnyal, hogy a városi madárkák hetekig csipegethették a sok lehullott bejglimorzsát. Mimi pedig közben rátalált a nyúlboszorkányra, és hipp-hopp, lebirkózta őt a varázsseprűje tetejéről.

– Elkaptam! – kiáltott a rózsaszín varázscica. – Tömlöcbe a rosszcsonttal!

– Hagyjál már a csudába! – kiáltott Hilla, és félrelökte Mimit. Aztán suhintott egyet varázspálcájával, hogy megidézze seprűjét. – Veletek se játszom többet! – mondta végül, és már repült is haza, mint hajnalban a gyöngybagoly.

Az elkövetkező napokat Hilla továbbra is magányosan töltötte. Többnyire otthon olvasgatott, vagy varázsitalokat kotyvasztott, de időnként Betonfalvában is megfordult, ha éppen szüksége volt valamire az ottani áruházakból. A bejglisárkányos felfordulásról ő már egészen megfeledkezett, de a városlakók gyakran összesúgtak a boszorkány háta mögött. „Nézd, ott megy a bejglitolvaj!”; vagy „Vigyázz, nehogy sárkánnyá változtasson!” – ilyesféle dolgokat hajtogattak az emberek, amikor megpillantották a kis nyúlboszorkányt. Olykor maga a rendőrség is megjelent, hogy megpróbálják Hillát őrizetbe venni, de a kislány valahogy mindig ki tudta magát varázsolni a slamasztikából: hol seprűnyélen, hol megidézett óriásbékák hátán menekült a mogorva egyenruhások elől, de még olyan is történt, hogy egy hatalmas üregi nyúllá változtatta magát, és a panelházak tetején ugrándozva sikerült csak kereket oldania.

A kívülállóknak úgy tűnhetett, Hilla nagyon élvezi a sok csínytevést és rosszalkodást, de a kislány valójában napról napra szomorúbbá vált. Úgy telepedett rá a magány és a komorság, mint a rossz bejglire a penész. Szilárd meggyőződése volt, hogy ő reá már senki sem kíváncsi, a kis nyúlboszorkányt már senki sem szereti.

Az év utolsó napján aztán Lea és a cicák úgy döntöttek, meglátogatják Hillát, hátha jól esik majd neki a társaság. Sütöttek neki egy kis pogácsát, és még tejet és sajtot is vittek magukkal, mert hallották, hogy az előző nap kidobták a kislányt a városi tejdiszkontból.

– Ne búsulj – mondta Lea, és bepakolta a romlandókat Hilla mágikus hűtőszekrényébe. – Idővel biztos elfelejtik majd az emberek, hogy mi is volt azzal a bejglisárkánnyal. Addig pedig neked is bevásárolunk majd Betonfalvában.

– Ugyan – felelte Hilla, és kiterült az ágyában. – Ne fáradjatok. Inkább elköltözöm innen jó messzire, ahol senki sem fog felismerni.

Pió közben leült az ágy végébe. – Talán ki kellene ötölnünk valamit, amivel kiengesztelhetnéd Betonfalva lakóit.

– Például süthetnél nekik űrbejglit – szólt Mimi.

– Szerintem meg inkább el kéne látnod a bajukat – mondta Fülöp.

Lea egy tányérra pakolta a pogácsát, és leült vele az ágy melletti székre. – Esetleg segíthetnél a városnak az újévi tűzijátékkal – szólt a kislány, és megkínálta Hillát a pogácsával. – Néhány csilli-villi varázslattal biztosan elkápráztatnád a városlakókat. És a cicák is tudnának majd segíteni.

– Nem is tudom – mondta Hilla, és a plafont bámulta.

– Pedig ez egy csudajó ötlet – szólt Pió. – Ha megcsináljuk az idei tűzijátékot, és bejglit is sütünk mellé, akkor biztosan megbocsát majd neked mindenki.

Hillának mukkanni sem volt ideje, a többiek már nekiálltak a készülődésnek. Pió és Fülöp elindultak a világűrbe, hogy űrdiót szüreteljenek egy hullócsillagon gyökeret vert ősöreg diófa ágairól, Lea és Mimi pedig Betonfalvának vették az irányt, hogy beszéljenek Konkréciával, a város polgármesterével.

– Hát… – mondta Konkrécia, és végigsimította ezüstös hajkoronáját. – Nem szívesen bíznám az újévi rendezvényt arra a garázda boszorkányra. – Aztán nagyot sóhajtott. – De mivel te és a macskáid már nem egyszer húztátok ki Betonfalvát a csávából, most kivételesen engedélyt adok nektek a tűzijátékozásra.

A varázscicák ezután egész álló nap a bejglihez való alapanyagokat hajkurászták, Lea és Hilla pedig közösen gyúrták a tésztát, darálták az űrdiót, és keverték a mézédes tölteléket. Mind az öten olyan szorgosan dolgoztak, hogy estére Hilla konyhájában már látni sem lehetett a sok bejglitől. A varázscicák majd’ fél óráig röpködtek a város és Hilla kunyhója között, mire az összes sütemény a helyszínre került; aggódtak is egy picit a cicák, hogy nem marad elég varázserejük az éjféli tűzijátékozáshoz.

A két kislány Betonfalva főterén állította fel az űrbejglis bódét, Konkrécia pedig egy egész teherautónyi fahéjas almateát is küldetett az embereivel, hogy legyen mit szürcsölni a sütemény mellé. Éjfélig aztán szabadon ehettett-ihatott az ünneplő tömeg, amikor pedig végre kongani kezdett a toronyóra harangja, Hilla és Lea seprűre pattantak, majd a varázscicákkal a nyomukban jó magasra felröpültek a panelházak fölé.

Odafent a három cica és a kis nyúlboszorkány buzgó varázslásba kezdtek. Szerteszét cikázott a sok színpompás fénycsóva, és még az álomvilág szivárványos hullócsillagai is beköszöntek, hogy megünnepeljék az újév érkeztét. A főtéren a városiak alig bírták levenni a szemüket az égi tündöklésről, amikor pedig befejeződött a mágikus tűzijátékozás, az emberek ujjongva fogadták Hillát és a varázscicákat.

 
– Tényleg nagyon ügyesek voltatok – mondta aztán Lea, és megveregette Hilla vállát. – Ráadásul nem is voltatok olyan nagyon hangosak.

A nyúlboszorkány megforgatta bolyhos füleit. – Nem szeretem a nagy lármát, hát szóltam Mimiéknek, hogy fogjuk vissza a mágiánkat.

– De így is nagyon szuperek voltunk! – szólt közbe Mimi. – Talán esküvőket is vállalnunk kellene.

– Rám aztán ne számíts – mondta Fülöp. – Egyébként meg boldog új évet mindenkinek. Megyek haza aludni.

Körbejárt a sok jókívánság, majd végül a többiek is Fülöppel tartottak. Lea és Hilla otthon még társasjátékoztak egy keveset, de nemsoká aztán ők is nyugovóra tértek. Másnap pedig a lányok újra Betonfalvába látogattak, és noha még mindig sokan sugdolóztak a hátuk mögött, a kis boszorkányt többé már nem bejglitolvajként emlegették, hanem mindenki úgy ismerte őt, mint Hillát, a nagy tudású, csillagidéző nyúlvarázslót.

~vége~