2021. október 5., kedd

A nyuszi és a sirály

Volt egyszer egy ifjú nyúl, akit Oszvaldnak hívtak. Oszvald szeretett ejtőernyőzni, avantgárd dzsesszt hallgatni, és a sötétben enni a pattogatott kukoricát. A fülei viszont nyúl létére nagyon rövidek voltak: olyan rövid füleket, mint amilyenek az övéi voltak, egyetlen nyúltársának fején sem látott soha. Sokat is kesergett emiatt Oszvald, de még amikor éppen jó kedve volt neki, akkor is arról álmodozott, hogy milyen csodás volna rendes, nagy nyuszifülekkel hallgatni Japánból importált hanglemezgyűjteményét, vagy ugyanezen füleket zuhanás közben lobogtatni a kéthetente megtartott ejtőernyős szakkörön.

Oszvald egyik jó barátja amolyan elvarázsolt feltalálóféle volt; konyított a kotyvalékok és csodaszerek összeütéséhez, ráadásul szárnyai is voltak. Dr. Sirály Bélának hívták, a madarak osztályába, azon belül a sirályfélék családjába tartozott, és mindenhová majonézfoltos laborköpenyben járt. Egy esős délutánon, amikor Oszvald és Dr. Sirály Béla japán avantgárd dzsesszt hallgattak Oszvald hi-fi hangrendszerén, a búskomor nyuszika kiötölt valamit, ami – lévén hogy Oszvald és Dr. Sirály Béla igen régóta jó pajtások voltak – már jóval korábban is eszébe juthatott volna.

Oszvald lehalkította a zenét, és Dr. Sirály Bélához fordult. – Béla, barátom – mondta Oszvald –, mindketten tudjuk, hogy te amolyan elvarázsolt feltalálóféle vagy, és konyítasz a kotyvalékok és csodaszerek összeütéséhez.

Dr. Sirály Béla erre csak bólintott.

– Továbbá azt is jól ismerjük, mi az én szívem legnagyobb fájdalma.

Dr. Sirály Béla megint biccentett. – Hogy pici a füled – mondta.

– Kérdezem, hát, drága barátom – folytatta Oszvald –, nem tudnál-e nekem összeütni valami kotyvalékot vagy csodaszert, amitől megnőnének ezek a törpe kis füleim?

A szoba levegőjében egy kiotói szaxofonista alig hallható szólója hömpölygött. – Ma este nekiállok – szólt végül Dr. Sirály Béla.

A nagy tudású Sirály aznap este tényleg nekiállt a kotyvasztásnak. Sajtot reszelt, patkányt borotvált, még egy alacsony rangú ördögfélével is lepaktált egy titkos alapanyagért cserébe. Az egész éjszakát munkával töltötte, másnap reggel pedig sietett is Oszvaldhoz, hogy beadja neki a frissen összeütött csodaszert. Először a nyuszika jobb fülébe fecskendezte be a fluoreszkáló oldatot, aztán meg a balba — történni viszont semmi nem történt.

– Adjunk neki pár napot – mondta erre Dr. Sirály Béla.

Csak egyet kellett aludniuk, és máris láthatóvá vált a csodaszer hatása. Napról napra hosszabbak lettek Oszvald fülei, sőt, még vastagodtak is egy picit, a nyuszika pedig meg volt győződve, hogy zenehallgatás közben a cintányérok hangját is egyre tisztábban hallja. Dr. Sirály Béla úgy gondolta, Oszvald csak képzelődik, de véleményét inkább megtartotta magának; nem akarta elrontani barátja frissen szerzett jókedvét.

Az első hét elteltével viszont nem várt változás következett be a hamuszürke nyuszifüleken: maguktól mozgolódni kezdtek, mintha egy kígyóbűvölő nótájára tekeregtek volna, hegyükön pedig megjelent egy-egy tátogó szájnyílás, olyan randa hegyes fogakkal, mint amilyenekkel a piranhák pofája szokott tele lenni.

Oszvald először nagyon megijedt, de igyekezett megbékélni a fejére nőtt szörnyetegekkel. Dr. Sirály Béla szerint az ördögféleségtől szerzett titkos alapanyag okozhatta ezt a hirtelen elvadulást, és készen is állt arra, hogy kiváló sebészi képességeivel orvosolja a problémát, pajtása viszont hallani sem akart semmiféle műtétről. Túlságosan büszke volt szép hosszú füleire, bármennyire is torzak és tekergősek voltak azok.

Pedig sokat rosszalkodott az a két izgő-mozgó, piranhafogú nyuszifül. Evés közben kilopták Oszvald szájából a falatot, és amikor gazdájuk békében hallgatta volna kedvenc avantgárd dzsessz hanglemezeit, a ragadozó fülek folyton belecsattogtatták a fogaikat a zenébe, és cuppogtak a nagybőgőszólók közben, mint gumicsizmák a felázott szántóföldön. És mégis, bármennyit erősködött Dr. Sirály Béla, Oszvald nem engedte, hogy barátja elvégezze az operációt.

Azon a héten foglalkozást tartott az ejtőernyős szakkör, és Oszvald elhatározta, akárhogy is kígyóznak, tekeregnek majd a fülei, ő mindenképpen részt fog venni az ugráson. Sirály figyelmeztette, hogy ilyen megvadult nyuszifülekkel nem volna bölcs dolog ejtőernyőzni, de Oszvald nem hallgatott rá: megjelent az ejtőernyős foglalkozáson, és társaival együtt felszállt a kétmotoros, tizenkét személyes repülőgépre.

Odafent Oszvald ügyesen kiugrott a gépből – hiába, a nyulak ügyesen ugranak –, az ejtőernyő is gond nélkül kinyílt, de a süvítő széltől egyszerre megvadultak az amúgy is bestiális nyuszifülek, és pillanatok alatt széjjelrágták az ernyő szíjait Oszvald feje felett. A nagyfülű nyúl pedig zuhant a föld felé, közben kiengedte a póternyőt, de a fülek azt is rögtön szétcincálták; az ernyőnek még kinyílni sem volt ideje. Attól fogva pedig Oszvaldnak már nem volt menekvése.

Dr. Sirály Béla mindezt persze jó előre megsejtette. Ott lapult a bokrok között, és leste, hogy barátja mikor fog ugrani. Aztán amikor látta, hogy Oszvaldnak mindkét ernyőjét tönkretették a piranha-fülek, a nagy Sirály felröppent a levegőbe, odasuhant az ejtőernyősök alá, és úgy elkapta a zuhanó nyuszikát, hogy az abban a pillanatban visszafordíthatatlanul megmenekült.

– Köszönöm, barátom – mondta aztán Oszvald, immár szilárd talajjal a lába alatt. – Megmentetted az életemet.

– Ugyan – felelte Dr. Sirály Béla. – Hiszen az egész az én hibám. – És a jó doktor némán lehajtotta napszínű csőrét.

Oszvald megsajnálta szomorkodó pajtását; úgy döntött hát, megengedi neki, hogy leműtse fejéről ragadozókká torzult füleket. Gondolta, legalább neki sem kell többet hallgatnia a sok cuppogást és fogcsattogtatást, és Dr. Sirály Bélának sem lesz majd oka az önmarcangolásra. Az operáció pedig összességében pozitív eredményeket hozott: Oszvald fülei a műtét után egy icipicit mégiscsak hosszabbak maradtak eredeti méretükhöz képest, és az izgalmas kalandnak hála a nyuszi és a sirály közötti barátság is tovább mélyülhetett.

[vége]